Az idő szerepe a nyelvtanulás során
Neked mennyire jut időd az angol tanulására?
Vetted már észre, hogy hiába tervezel dolgokat a fejedben, nagyon sok mindenre mégsem jut időd. Én úgy látom, hogy amit eltervezek fejben, annak a nagy zömét nem tudom megcsinálni, mert nem jut rá idő. Hiába a jó és felvillanyozó ötleteim.
Viszont ha konkrét stratégiával állok elő önmagam számára, hogy amit szeretnék megcsinálni, azt hogyan és mikor fogom, akkor végig tudom vinni. Ez azt jelenti, hogy kiválasztok egy időtartamot, mondjuk két hetet és a két hét minden napját beírom a naptáramba. Oda írom, hogy aznap jógázni fogok. Minden reggel 8-kor. És számon tartom a napokat. Így sikerülni szokott végig vinni.
De azt is be kell vallanom, hogy amint lejár az a konkrétan nyilván tartott szakasz az életemben, akkor már megint oda csúszok vissza, hogy nem jutok el odáig, hogy a csak fejben megtervezett dolgomat megcsináljam. A fejben való tervnél kell egy sokkal konkrétabb, sokkal kézzel foghatóbb keret.
Az elménk szövi a képeket, gondolkodik, elmélkedik, ábrándozik. Ami viszont előre fog vinni, az nem a szabadon kóborló fantáziavilág, hanem a szisztematikusan gondolkodó és cselekvő énünk.
Az elgondolások, intuitív ötletek arra vannak, hogy egyáltalán legyen mivel dolgoznunk és hogy színesebbé tegyük az életünket. A semmiből elő tudunk varázsolni dolgokat, amiket később valóra váltunk konkrét lépésekkel és konkrét stratégiával.
Most nézzük azt, hogy tudod valóra váltani azt, hogy az angolod fejlesztése terén előrébb lépj.
Ha csak úgy ábrándozol, hogy de jó lenne, ha az angolod jobb lenne és tudnád használni, akkor ez egy szép álom marad.
Ha cselekszel és az idődet a fejlesztésével töltöd, akkor az angolod egyre jobb lesz.
Hogyan cselekedj, amikor a mindennapok rutinjában elveszik az angol tanulásra szánt időd?
A tervezés, stratégia és előrelépés a kulcsa annak, hogy ne stagnálj, hanem fejlődj!
Szoktál egyedül angolt tanulni? Milyen gyakorisággal tudsz az angolod fejlesztésével, jobbításával foglalkozni? Van-e rá valamilyen konkrét stratégiád, meneted, aminek az alapján haladsz?
Egyedül is sok mindent el lehet érni, de ha valaki vezet, könnyebb rajta maradni a pályán és ha elköteleződtél egy folyamatban és nem csak magadban számolod el, hogy mennyit haladtál, látványosabban és nagyobb léptekkel tudsz előre haladni.
Ezért készítettem egy 10 alkalomból álló tanfolyamot, hogy tudjak segíteni, ha el vagy havazódva és szeretnél előre lépni könnyedén.
Tíz nap, tíz olyan téma, ami mindenképpen szükséges ahhoz, hogy sokkal jobb és kerekebb legyen az angolod.
A tíz napnak megvan a tematikája, a menete, neked csak követned kell.
Tíz napot az életedből rá kell szánnod az angolodra. De tíz nap nem a világ és ha beidőzíted magadat, azaz, tudod hogy mik azok a napok, amikor várlak, hogy tanulj velünk, velem, a többiekkel, akkor belekerülsz egy olyan közös áramlatba, amiben sokkal könnyebben fogod az angolodat jobbá tenni, mintha egyedül küszködnél.
Ami a te részedről fontos, hogy beletedd az elhatározásodat a folyamatba. Együtt könnyebb!
Részletek hamarosan.
Addig is, ha szeretnéd ingyenesen fejleszteni az angolodat, jelentkezz a 18 napos ingyenes angol nyelvtant fejlesztő email sorozatra.
<<Ingyenes angol nyelvtan tanfolyam - online>>
Fotó: Pixabay
Vissza a bloglistához