Semmi kedvem az angolhoz!

"Semmi kedvem az angolhoz!" Ez elsősorban az iskolapadban senyvedők egyik jelmondata. Hogyan lehet a kedvtelenségből motivációt csinálni az angol tanuláshoz?

Ez bizony nem egy könnyű kérdés, bár elméletet gyártani könnyebb, mint gyakorlatban bármit is kivitelezni.

Járjuk egy kicsit körbe ezt a "van kedvem" "nincs kedvem" témakört!

Ha valakinek valamihez nincsen kedve, akkor bizony döcögősen fog menni annak az adott dolognak a végrehajtása. Tudat alatt is bojkottálni fogja saját magát, a társait és a tanárát. 

Mi lehet az oka a nem akarásnak és a kedvtelenségnek?

Én  most csupán az angol tanulás motivációja szempontjából vizsgálom a dolgot, de valószínűleg egyéb esetekben is hasonló háttér folyamatokról lehet szó.

Kezdjük az iskolánál, illetve az iskolai tanulási folyamatoknál. 

Sajnos a legtöbb esetben az iskolai nyelvtanulásnál annyiból áll a nyelvóra, hogy a tanulók egy általában unalmas nyelvkönyv menete alapján haladnak. A nyelkönyvek zöme azzal a feltételezéssel indít, hogy a nyelvtanuló már tud angolul. Ez persze nincsen nyíltan kimondva, de akinek egy kicsit is nyitva a szeme, az láthatja, hogy a legtöbb esetben a "csapjunk a lovak közé" módban indul a tanulás. Ehhez adódik a tanárok azon buzgalma, hogy bizony ők átadják  magyarul is, hogy mi a nyelv lényege és ezért akár minden órán szépen megfogalmazott szabályokat íratnak be a tanulók füzetébe. A tanulók megtanulják a szabályokat, a munkafüzetben megoldják a feladatokat. Megkapják az ötösüket, vagy egyéb jegyüket és minden rendben. Vagy lehet, hogy mégse? Mert ha megkérdezed, hogy 'How are you?' Akkor lehet, hogy csak pislog, vagy azt válaszolja, hogy 'I live in....'. Érzi a tanuló, hogy valami nincs rendjén, jobb ha lapul és biztonságban bemagolja a memoritereket. Ráadásul ha lehet meg se szólal a többiek előtt, mert az ciki. Aminek van alapja, mert hát beszólni, a másikat kellemetlen helyzetbe hozni annyira klassz és menő dolog. Ehhez adódik még hozzá a lestrapált tanár esetlegesen rosszul és rosszkor tett megjegyzése és a tanuló garantáltan magába húzódó érdektelen tanulóvá válik. Egyébként is, az iskola arra van, hogy valahol legyünk, lehetőleg ötöst kapjunk és az ötösünk alapján jó diákok legyünk. Hogy magunkért tanuljunk és elérjünk valami eredményt? Az kényelmetlen... És a motiváció? Hosszas keresgélés után se lehet még morzsáját se találni...

És mi van azokkal, akik esetleg mégis szeretnének megtanulni angolul?

Ha kisebbségben vannak egy motiválatlan társaságban, akkor nem lesz könnyű dolguk. Mivel a közös órák szépsége és hátránya, hogy egy nagy közös együtt tanulás van. A közös, a közösség átlaga az, amit ilyenkor az egyén kap. Ha ehhez ő még pluszban hozzá szeretne adni, akkor az önmotiváltság hajtóerejétől mozgatva meg fogja találni azokat az utakat, ahol tovább fejlesztheti magát. Ahol megtalálja hogyan fejlesztheti az angol szókincsét, felturbózhatja a nyelvtanát és csiszolhatja a kommunikációs készségét. Ha ez a belső igényből fakadó belső motiváció megszületik, akkor semmi sem állhatja útját. A valós tanulás iránti igény pedig belülről fakad. Kívülről is lehet egy kicsit tuningolni, de az azért nem az igazi. A belső forrás táplálja a saját valóságunkat, akkor is, ha az az angol tanulás iránti vágyunkról szól.

Vissza a bloglistához